"Egy láng a szemeidben újjászületett, az egész világ látni fogja, ahogyan ég. Egy hang azt mondja: higgy abban, amit csinálsz, ne hagyd abba, ne hagyd abba! Ne, ne, soha ne add fel! Amiről álmodsz, teljesülni fog. Bízz magadban, és akkor sikerül, örökké ragyogni fogsz..."- Martina Stoessel újra a városban van! Te mit gondolsz róla Ally?
Igen, újra Los Angelesben, rögvest a színfalak mögött, várva a belépésre. A megérkezést követve alig két órát kaptam pihenésre. Történetesen hajnali három órára értünk a bűn drága szállásunkra, és itt Mr. Rodriguez rögtön száműzött a szobámba, valamint közölte, hogy pár óra múlva újra megjelenek Los Angeles képernyőin, a Secrets for You tokshow-ban. Jól ismertem ezt a műsort, Mechivel néha szórákozásképp belenéztünk egy egy adásba. Az egész egy hagyományos beszélgetésnek tűnik a kamerák előtt, ahol a legkisebb titkodra is fényt akarnak deríteni, csakhogy a két műsorvezető, Ally Dale és Robert Jackson nem arról hírhedt, hogy annyira diszkrét lenne. Tavaly már kipróbáltam egyszer magam ugyanebben a show-ban, és az összes újságíró, vagy riporter közül ők derítették ki leghamarabb az eljegyzésemet is, pedig Nathan-nel megbeszéltük, és a sajtó miatt meg is tartottuk az ígéretünk, miszerint egy ideig, amíg nem biztosak a dátumok, nem hordjuk az eljegyzési gyűrűt. Ally és Robert valahonnan már tudtak az egészről, így engem is sikeresen megleptek, és zavarba hoztak.
A menedzserem talán már hetek óta tudott erről a fellépésemről, csak nekem nem szólt róla, így hajnalban félálomban, holtfáradtan vánszorogtam el az előkészítő csapatomhoz, akik kicsit kipofoztak pár kiló smink, fél órányi hajtépés, és Mechi ruháinak segítségével. Végeredményül egy egész csinos lány nézett rám a tükörből. De nem én voltam. Én elvesztem az arcfesték, a kimázolt pofi mögött. Olyankor, mikor a tükörbe nézek, eltöprengek azon, hogy ki is vagyok valójában. Hogy ki lehettem volna. Mit tennék, ha minden reggel úgy ébrednék, hogy átlagos lány vagyok, átlagos, de boldog élettel. Elég lenne nekem annyi, hogy reggel munkába indulok, dolgozom, majd este hazajövök egy szerető férjhez, és kis idő múlva pár nevető, virgonc kisgyerekhez? Vagy akkor pont azon gondolkodnék, mi lett volna, ha megpróbálom valóra váltani az álmom? Persze ezeket a gondolatokat mindig hamar elvetem, csakhogy mindig visszatérnek. A "Mi lett volna, ha..." örök kísértés marad számomra.
Mióta megérkeztünk az élő műsor színfalai mögé, én az öltözőmben várakoztam. Körülbelül tíz perccel a kezdés előtt intettek nekem, hogy a színpad mögött állva várjam a műsorkezdést. Valójában nem is hasonlított ez a hagyományos színpadokhoz, olyan volt, mintha kiemeltek volna a talajból egy nappalit. Négy fekete bőrkanapé állt az otthonosan berendezett helyen, ahová perceken belül be kellett sétálnom. A vezényszóra várva álltam a színfalak mögött, felvéve a legmegnyerőbb mosolyomat.
- Nos Robert, én nagyon kíváncsi vagyok, milyen választ fog adni a kérdéseinkre maga Tini, hiszen jómagam is rengeteg rejtélyt fűzök ehhez a fiatal lányhoz. - Ally mosolyogva a tömegre nézett, majd a tekintetét felém fordítva elkiáltotta magát - Itt is van ő, Martina Stoessel, az elbűvölő tinicsillag!
Céltudatos léptekkel, fülig érő vigyorral az arcomon léptem a kamerák, és az élőközönség elé. Legszívesebben ahogy jöttem, kisétáltam volna a másik oldalon, hiszen a hajam is égnek állt a két műsorvezető fogkrémreklámba illő vigyorától, és a tudattól, hogy min is fogok átesni a következő órákban, ráadásul, Mr. Rodriguez azt is "elfelejtette" közölni, hogy ki lesz a másik vendég a műsorban. A mellettem álló fotel üres volt, így a szereplőtársam még nem érkezhetett meg. Óvatosan helyet foglaltam a nekem kijelölt helyen, majd fülig érő mosollyal köszöntöttem mindenkit.
- Jó újra itt lenni! - mosolyogtam Ally-re és Robert-re.
- Tini, immár majdnem nyolcvan koncertet adtál, tavaly elnyerted a Kids' Choice Awards Argentina "Női Újonc" díját, ráadásul ennek egy amerikai változatára is jelölve lettél, és hamarosan az első saját lemezed is napvilágra kerül. - kezdte bizalmaskodó tekintettel Robert. - Mond csak, hogy csinálod? Mi a titkod?
- Nincs semmi titok! - igyekeztem kizárni minden negatívumot, ami a munkámmal járt, és csak a jó dolgokra koncentrálni. Összeszedni minden előnyét annak, amit csinálok, és ezeket megemlíteni, hogy a világ egy mosolygós, derűs lányt lásson bennem. - Legfeljebb az, hogy élvezem a munkám. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd énekelhetek, táncolhatok, és még szeretni is fognak ezért!
- És még elbűvölő is! - Ally nevetve Robertre pillantott, mintha épp a világ legnagyobb titkát igyekezne megsúgni neki. - Képzeld csak, azt hallottam, hogy Tini nem csak egyedül dolgozik az új albumon...
- Ez tényleg így van? - Robert, aki eddig Allynek szentelte minden figyelmét, most úgy fordult felém, mintha neki fogalma sem lenne arról, amit most közöltek vele. Végignéztem a férfi ragyogó mosolyán, elegáns öltönyén, Ally tökéletes kontyba kötött, aranyszőke haján, és csillogó, kék szemein, és közben arra gondoltam, hogy talán nekik fogalmuk sincs arról, hogy ez az áskálódás mennyire kínos is a velük szemben ülő embereknek. Jól lehet, hogy nem is sejtik, hogy a pletykálódással ártanak másoknak. Vagy csak ezzel nyugtatják magukat, mikor a tükörbe néznek.
- Igen, még rengetegen segítenek nekem. - igyekeztem annyira terelni a témát, amennyire csak lehet. Köpni-nyelni sem tudtam, fogalmam sem volt arról, vajon hogyan előztek meg megint mindenkit. Jól tudtam, hogy arra voltak kíváncsiak, ki énekli velem a duetteket, de azt csak nem mondhattam el, hogy "Bocs, a menedzserem lusta volt közölni, ezért még én sem vagyok vele tisztában, egyébként minden szupi!". Igyekeztem olyan választ adni, ami a lehető legkevésbé lesz feltűnően "kamuveszélyes". - Technikusok, más zenészek...
- Jajj, kedvesem, te is tudod, hogy nem erre gondoltunk! - a velem szemben ülő nő mosolyogva közelebb hajolt, majd a közönség felé pillantva, jól hallhatóan suttogni kezdett. - A duettekről van szó! Ki a partnered?
- Tudod... - kezdtem titokzatosan, majd nevetve Allyre pillantottam. - Ez titok... szerintem inkább maradjon titok.
Reméltem, hogy ha eljut a tudatukig, hogy ennél többet nem szednek ki belőlem, békén hagynak, de ők csak nevetve méregettek. Nem lesz ennek jó vége...
- Attól tartok, nem csak mi vagyunk rá ennyire kíváncsiak... - Robert vigyorogva legyintett, majd Allyre nézett. - Mi elhívtuk ma a titokzatos fiút!
Hogy... Hogy mi van? A szívem a torkomban dübörgött, és igyekeztem nem ott helyben elájulni. Zavart nevetéssel lepleztem az idegességem, de komoly ösztönzést éreztem arra, hogy megkopasszam az előttem ülő műsorvezetőket. Hogyan jöhettek rá előttem arra, hogy kivel fogok dolgozni? Jól van, elismerem, elég nagy baromság, hogy fogalmam sincs arról, hogy a holnapi naptól kivel énekelek majd, mégis, személyes sértésnek éreztem, hogy ők jobban informálódtak, mint én. Bevallom, izgatottan pislogtam a színfalak mögé, mégis, úgy éreztem, szerencsésebb lennék, ha ott helyben elnyelne a föld. Fogalmam sem volt, hogy perceken belül ki fog helyet foglalni a mellettem álló kanapén, és csak nagy erőfeszítéssel sikerült visszafognom magam. Csak a műsorvezetők izgatott arcára pillantva esett le, hogy reagálnom kéne, de nem sok mindent sikerült kinyögnöm.
- Valóban? - kérdeztem a kezemet szorongatva, de mire észbe kaptam volna, Ally már átvette a szót.
- Igen, és a szünet után önök is meglátják, hogy kivel énekel majd Tini! - a nő titokzatosan a kamerába kacsintott, majd felállt a társával együtt. Megkésve követtem őket, és a közönség is szállingózni kezdett.
- Na, kíváncsi lettél már, kedvesem? - Ally mosolyogva visszafordult, majd eltűnt a színfalak mögött. És nekem csak akkor esett le. Te jó ég, hogy lehettem ennyire vak?!? Azt hittem, ők ketten ennyire okosan nyomoznak, valójában azonban csak a kapcsolatokról volt szó. Ally tudta, hogy még fogalmam sincs a partnerem kilétéről, és ezzel az információval csakis én, és a menedzserem voltunk tisztában. Mr. Rodriguez végig összejátszott velük!
A dühtől vöröslő arccal indultam abba az irányba, amerre a férfit sejtettem. Egy szűk folyosón összeakadtam Sofia-val, a sminkesemmel, aki épp kifelé igyekezett egy kis szobából.
- Hol van ő? - kiáltottam a lányra, mire ő összerezzent, majd a a szoba felé mutatott, ahonnan az előbb távozott. Még egy fokkal gyorsítottam a tempómon, és közben úgy éreztem, megőrülök ettől a folytonos ármánykodásról. Hevesen feltéptem az ajtót, és berobbantam a szobába. Mielőtt bármit mondhattam volna, Mr. Rodriguez csendre intett, és a jobb kezére mutatott, mellyel szorosan a füléhez nyomta a telefonját. Sikítani akartam, hogy rám figyeljen, de mégsem akartam lejáratni magamat...
- Jól van, elintézem... - motyogta a menedzserem, majd lecsapta a telefont. - Mond, mit szeretnél?
- Először is azt, hogy komolyan vegyen! - mérgesen kiáltottam, de sajnos végeredményként pont úgy néztem ki, mint egy óvodás kislány, aki épp halálosan hisztis, mert nem kap fagyit. Velem a helyzet ennél kicsit... összetettebb...
- Ha azt szeretnéd, hogy komolyan vegyelek, tüntesd el ezt a grimaszt az arcodról, és beszélgessünk érett felnőttek módjára... - a férfi megvonta a vállát, majd sóhajtva kitárta a kezét. - Hallgatom...
- Honnan tudnak a partneremről? - kérdeztem visszafojtott hangon, miután úgy éreztem, eltűnt a gombóc a torkomból, és a hangom végre nem gyerekes.
- Megmondtam nekik. - Mr. Rodriguez most is pókerarccal bámult rám, és nekem újabb erőfeszítésembe került, hogy ne kezdjek toporzékolni. Ilyen könnyedén közli, hogy olyan titkot osztott meg egy pletykaműsor vezetőivel, amiket még nekem sem árult el.
- Miért?
- Tini, ne légy naiv, kell a sajtó, hogy a csillagod ne halványuljon el! - sóhajtva a telefonjára pillantott, amely villogó kijelzővel jelezte, hogy újabb dolga akadt. - Esküszöm, Beyonce nem olyan problémás, mint Miranda! Még valami?
- Nathan-ről is te szóltál nekik? - kérdeztem halkan, mire ő megrázta a fejét. Bólintva nyugtáztam, hogy nem akar több időt szentelni nekem, és kiléptem a szobából. Az öltözőmbe siettem, és azonnal tárcsáztam Mechit.
- Bocs Tini, most éppen nagyon nem érek rá! - hallottam a lihegését a telefonban. Szinte láttam magam előtt a csapzott, szőke hajú lányt, amint a könyveivel a kezében, tízcentis sarkakkal siet az egyik órájára. Igazából fogalmam sem volt, miért jár egyetemre, ahol ráadásul a nap 24 órájában a ruhatervezésről oktatják, miközben a neve épp most is a ruhám címkéjén díszeleg.
- Kitalálom, épp elkésel az órádról... - motyogtam csalódottan, mire csak egy 'Ahamm...'- ot kaptam válaszul. - Dugó? Lábatlankodó anyós? Csak azt ne mond, hogy ég a lakás!
- Nem... három szó: forró, kávé, lépcső... Leöntöttem magam... Ugye tudod, hogy épp nagyon nem jó időpontban viccelődsz velem? - Mechi hangja tényleg elég ideges volt, ezért úgy döntöttem, a lényegre térek.
- Komolyan Mechi, március van, kint csicseregnek a madarak, virágok illata terjeng a levegőben, te meg bent poshadsz egy nyamvadt teremben, mert túl maximalista vagy... - sóhajtva hagytam, hogy a barátnőm kiőrjöngje magát.
- Igen, tudom, fantasztikus vagyok... Nézd, nem tudom, te hogy vagy vele, de itt jelenleg azoknak a drága madaraknak az üledéke díszeleg a város összes padján, a virágok illata helyett pedig csak a pöfékelő autókat érzem, amik között jelenleg egy árva taxi sincs... - Mechi hangja elszorult, így inkább hagytam, és a problémáimat megtartottam magamnak.
- Jól van, akkor én most megyek... - nevettem, és elköszöntem a bosszankodó lánytól. Intettem az ajtón bekukucskáló lánynak, aki figyelmeztetett, hogy a szünetnek vége, majd kiléptem az öltözőmből. Lelkiekben felkészültem mindenre, ami ezek után jöhet, majd újra helyet foglaltam a műsorvezetőkkel szemben. Nagy levegőt véve elnyomtam az izgatottságom, mert fölösleges lenne tagadnom, én is nagyon kíváncsi voltam a partneremre. A műsort Ally folytatta ragyogó mosolyt varázsolva az arcára.
- Újra itt vagyunk Tini Stoessellel, 200 izgatottan várakozó nézővel, akik végigülik az élőműsort, és egy titokzatos vendéggel, akinek a kilétére nemsokára fény derül! - a nő most felém fordult, majd átadta a szót Robert-nek.
- Kíváncsiak, ugye? - nevetett rám, majd ünnepélyesen elmosolyodott. - Itt is van ő, a titokzatos partner, lássuk, kit is takargatnak a pletykák!
A technikusok ovációs tapsot nyomtak be, mire a tömeg is tapsolni kezdett. Ally és Robert mosolyogva nézte az érkező illetőt, én pedig görccsel a gyomromban, vigyort erőltetve az arcomra fordultam abba az irányba, amerre őt sejtettem. Az izgalomtól úgy éreztem, a szívem a torkomban dobog, de mikor megláttam a partnerem, a mosoly lefagyott az arcomról. Ő öntelt vigyorral az arcán lépdelt az enyém mellett álló kanapéra, én pedig legszívesebben kirohantam volna az ajtón, meg sem állva Alaszkáig, ahol elásom magam. Miért éppen Alaszka? Fogalmam sincs, de egyszer megnézem a filmet...
Igyekeztem leplezni a mámorom, izgalmam, vagy csalódásom, bármi volt is az. Hogy tehette ezt velem a saját menedzserem? Jó, innen visszagondolva nem is volt akkora baromság, hiszen a srác nagyon jól énekelt, és értett a zenéhez, de akkor úgy gondoltam, elárultak.
Egy év is eltelhetett, mióta láttam őt. Megváltozott. Más lett a frizurája, vagy... nem is tudom. A mosolya valahogy nem volt már annyira öntelt, de ha megemlíteném neki, biztos, hogy újra felvenné ugyanazt az önimádó arckifejezést, mint évekkel ezelőtt. Azt hiszem, a szeme színe is mélyebb lett. Sötétebb. Még akkor is őt bámultam, mikor helyet foglalt mellettem. Hát ő lesz a partnerem. Jorge Blanco. Személyesen...
- Micsoda meglepetés! - kiáltott fel Robert, én pedig kénytelen voltam művigyort villantani Jorge felé, aki pont úgy viszonozta, mintha régi barátok lennénk. - Jorge Blanco. Két ilyen művész egy lemezen!
- Mondjátok, várjátok már a közös munkát? - vigyorgott ránk Ally, mire a mellettem ülő Jorge rögtön válaszolt is.
- Persze. - kezdte mosolyogva, majd egy szívdöglesztőnek szánt pillantást vetett felém, de a végeredményként inkább felkavarodott a gyomrom. Ha Mechi most itt lenne, tuti, hogy nem törődne a frissen manikűrözött körmeivel, és két kézzel tépné szét ezt a bájgúnárt. - Nagyszerű énekesnőnek tartom Tinit, és nagyon örülök egy ilyen lehetőségnek, aminek hála jobban is megismerhetem őt.
- Mert természetesen még nem dolgoztunk együtt. - próbáltam menteni a menthetőt. Volt egy olyan érzésem, hogy Jorge direkt a sajtó figyelemfelkeltésére játszik. Most éreztem először, hogy abban a világban vagyok kirekesztett, amit a sajátomnak hívtam. Itt mindenki kijátssza az összes kártyáját, én viszont nem így élek! Nem fogok magamról mindenféle pletykát terjeszteni azért, hogy rám figyeljenek. Persze ezt Jorge sem így csinálja. Pont annyi infót oszt meg, ami elég ahhoz, hogy az emberek érdeklődni, és szaglászni kezdjenek, és kitaláljanak mindenféle butaságokat.
- Elárultok nekünk valamit a lemezről? - kérdezte érdeklődve Robert, én pedig kutakodni kezdtem az emlékeimben valami olyasmi után, amit elárulhatok. Csakis a lemez névadó dalát, a Siempre Brillarás-t hívhattam segítségül, hiszen ez az egyetlen dal, amiről beszélhetek. Ez már ki is került az internetre, a klippet leforgattuk, és le is adtuk, de a többi dalról Mr. Rodriguez megtiltotta, hogy akár egy szót is elejtsek.
- Nos, összesen 12 dal szerepel majd a lemezen. - kezdtem mosolyogva. Igyekeztem fenntartani a látszatot, miszerint majd kicsattanok az örömtől. - Én személy szerint mindet imádom, mert elmesélik az életem egy-egy részletét. Egy kis szeletet, Siempre Brillarás című dalt már mindenki meghallgathatja. Ez a dal nekem személyes kedvencem, és élveztem a felvételének minden percét!
- Jorge, te már biztos hallottad a dalokat! Mi a véleményed róluk? - fordult a fiú felé Ally mosolyogva. Jorge elgondolkodva bámult a semmibe egy ideig, majd felém fordulva megszólalt.
- Mind csak tovább erősítette a hitemet, miszerint Tini tényleg tehetséges! - ilyen nincs... Más esetben ezek a szavak biztos jól esnének, egy ilyen ismert énekestől, de jelenleg felállt tőlük a szőr a hátamon. Tudtam, hogy Jorge szavai csöpögnek a nyálas hazugságoktól, de csak tovább hallgattam őket, miközben igyekeztem minél meggyőzőbben vigyorogni. - Már nagyon várom a további munkát, és remélem, mindenkit annyira levesz majd a lábáról, mint engem.
És még ezer, meg ezer ilyen kérdés, ezer, meg ezer ilyen válasszal. A vigyor Jorge képéről csak nem akart eltűnni, az én mosolyom viszont a műsor folyamán egyre "műbb", egyre átláthatóbb lett. Mikor Ally bejelentette, hogy az utolsó kérdéshez érkeztünk, apró sóhajjal nyugtáztam a dolgot.
- A műsort egy alkalomhoz illő kéréssel szeretnénk zárni! - kezdte Ally titokzatosan, majd közelebb hajolt hozzánk. - Énekelnétek nekünk?
Csodálkozva pillantottam a színfalak mögött álldogáló menedzseremre, aki megrántotta a vállát. Ez a műsor egyre jobb, és jobb lesz. Az egy dolog, hogy néhány show esetében előre megkapom a kérdéseket, és át is vesszük a válaszokat, de ez már tényleg sok! Nem csak, hogy fogalmam sem volt a műsor másik vendégének kilétéről, de egymást érik a meglepetések. Mr. Rodriguez a megszokott módon megvonta a vállát, és intett, hogy válaszoljak.
- Nos, még nem jött ki az album, nem tudom, hogy lehet-e...
- Csak egy rövid kis dalocskát kérünk! - vigyorgott Robert, én pedig segítségkérően az egyetlen személyre pillantottam, akihez -ha ezen földön utoljára is- fordulhattam. Jorge még mindig mosolygott, de a tekintetéből már ki lehetett olvasni a meglepettség apró szilánkját.
- Nincs hangszerünk... - vonta meg a vállát Jorge csalódottságot színlelve. Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe! Mindenféle hülyeséget kitalálok, miközben nyilvánvaló ok, hogy nincsenek meg az előadás körülményei!
- Hát, véletlenül pont van nálunk egy gitár... - Ally mosolyogva megrántotta a vállát, mire egy statiszta beszaladt, és az aggódó Jorge ölébe fektette a hangszert. Hát ezért nem jutott az eszembe... Jorget fürkésztem, aki pont olyan megilletődötten ült, mint én, és már a mosolya sem volt annyira megnyerő.
- Kaphatnánk egy percet? - kérdezte bizalmaskodva a műsorvezetőktől, akik bólintva félrehúzódtak. Gyors mozdulattal kikapcsoltam a mikroportom, és Jorge is így tett.
- Nézd, tudom, hogy nem bízol bennem... - kezdte -furcsa módon egész normális hangnemben-, mire szarkasztikusan felsóhajtottam. - ,de muszáj lenyomnunk nekik valamit, mert különben elevenen megnyúznak!
- Engem Mr. Rodriguez fog elevenen megnyúzni, ha publikálás előtt leleplezem valamelyik dalt, és hidd el, tuti, hogy a te menedzsered sem ájul el annyira a bájgúnár vigyorodtól, hogy ezt elnézze neked! - suttogtam gyilkos pillantással, mire Jorge nevetést színlelve előre dőlt.
- Legalább mosolyogj, mert végünk... - erre persze én is elmosolyodtam, mintha Jorge valami vicces dolgot mondott volna. - A Siempre Brillarás-t már bemutattátok. Énekeljük el azt!
- De még sosem énekeltük együtt! - tiltakoztam. A magamra erőltetett vigyor miatt persze elég furcsán nézett ki az egész, de mivel Jorge komolynak szánt mondatai sem festettek jobban a kameráknak tartogatott mosolyával párosítva nem igazán törődtem a dologgal.
- Te csak énekeld a dalt, a többit bízd rám! - suttogta halkan.
- Tudsz kísérni? - reménykedve mértem végig, ő pedig lassan bólintott, és visszakapcsoltuk a mikroportokat. Amíg elmélyülten beszélgettünk a színpad közepére behoztak két széket, és egy mikrofont az állvánnyal együtt. Fogalmam sincs, mit is csináltak volna, ha makacsul megtagadjuk tőlük az éneklést. Jorge közölte a műsor vezetőivel, és nézőivel a tényállást, majd leült mellém a másik székre, és pár mozdulattal "beidomította" a gitárt. Láttam a mosolygó, izgatott műsorvezetőket, és a tömeget, akik mind visszafojtják a lélegzetüket. Tudtam, hogy Jorge és én most éneklünk először együtt, de ennek ütősnek kell lennie. Mosolyogva bólintottam, jelezve, hogy kezdheti. Jorge ujjai lassan táncolni kezdtek a gitáron. Újra borzongás futott végig a hátamon, de ezúttal nem bántam. Lehet, hogy egy önimádó tapló, de még senkit nem hallottam így gitározni. Az ujjai alatt csak úgy táncoltak a húrok, és a dalom egy átírt változatát játszotta, mégis úgy éreztem, ezek a hangok még százszor jobban passzolnak hozzá, mint az eredeti verzióban megírtak. Annyira belemélyedtem a játékba, hogy Jorgenak kétszer kellett elismernie a gitár szólót, mire rájöttem, hogy be kéne lépnem. Lehunyt szemmel kezdtem énekelni. Kellemesen támasztott alá a hangszer játéka, és biztonságban éreztem magamban. Észre sem vettem, hogy az első versszakon máris túl vagyunk. Csak akkor eszméltem fel, mikor Jorge belépett.
"Egy láng a szemeidben újjászületett,
Egy teljesen más szólamot énekelt, de nem volt időm ezzel törődni. A hangjától megremegett az enyém, és elkapta a pillantásom. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy Jorge milyen ember. Hálás voltam Mr. Rodrigueznek, amiért Jorge lehet a partnerem. Hallottam már énekelni, de még soha sem így. Én is énekeltem már. De így még sosem. Tudom, hogyan kell levegőt vennem, ki és be fújnom, hogy hogyan kell helyezkednem, vagy milyen technikát kell használnom ahhoz, hogy a lehető legszebben módon szóljon a hangom, de most ezekre nem volt szükségem. Megszűnt körülöttem minden. Felszabadultam. Nem volt színpad, és emberek, nem voltak nyálas műsorvezetők, beteges kérdések, és hazugsággal teli válaszok, meg színlelt mosolyok. Csak az a gitár létezett, Jorge, meg én. És boldog voltam. Akkor éreztem először... Hogy talán mégis örökké ragyogni fogok...
Céltudatos léptekkel, fülig érő vigyorral az arcomon léptem a kamerák, és az élőközönség elé. Legszívesebben ahogy jöttem, kisétáltam volna a másik oldalon, hiszen a hajam is égnek állt a két műsorvezető fogkrémreklámba illő vigyorától, és a tudattól, hogy min is fogok átesni a következő órákban, ráadásul, Mr. Rodriguez azt is "elfelejtette" közölni, hogy ki lesz a másik vendég a műsorban. A mellettem álló fotel üres volt, így a szereplőtársam még nem érkezhetett meg. Óvatosan helyet foglaltam a nekem kijelölt helyen, majd fülig érő mosollyal köszöntöttem mindenkit.
- Jó újra itt lenni! - mosolyogtam Ally-re és Robert-re.
- Tini, immár majdnem nyolcvan koncertet adtál, tavaly elnyerted a Kids' Choice Awards Argentina "Női Újonc" díját, ráadásul ennek egy amerikai változatára is jelölve lettél, és hamarosan az első saját lemezed is napvilágra kerül. - kezdte bizalmaskodó tekintettel Robert. - Mond csak, hogy csinálod? Mi a titkod?
- Nincs semmi titok! - igyekeztem kizárni minden negatívumot, ami a munkámmal járt, és csak a jó dolgokra koncentrálni. Összeszedni minden előnyét annak, amit csinálok, és ezeket megemlíteni, hogy a világ egy mosolygós, derűs lányt lásson bennem. - Legfeljebb az, hogy élvezem a munkám. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd énekelhetek, táncolhatok, és még szeretni is fognak ezért!
- És még elbűvölő is! - Ally nevetve Robertre pillantott, mintha épp a világ legnagyobb titkát igyekezne megsúgni neki. - Képzeld csak, azt hallottam, hogy Tini nem csak egyedül dolgozik az új albumon...
- Ez tényleg így van? - Robert, aki eddig Allynek szentelte minden figyelmét, most úgy fordult felém, mintha neki fogalma sem lenne arról, amit most közöltek vele. Végignéztem a férfi ragyogó mosolyán, elegáns öltönyén, Ally tökéletes kontyba kötött, aranyszőke haján, és csillogó, kék szemein, és közben arra gondoltam, hogy talán nekik fogalmuk sincs arról, hogy ez az áskálódás mennyire kínos is a velük szemben ülő embereknek. Jól lehet, hogy nem is sejtik, hogy a pletykálódással ártanak másoknak. Vagy csak ezzel nyugtatják magukat, mikor a tükörbe néznek.
- Igen, még rengetegen segítenek nekem. - igyekeztem annyira terelni a témát, amennyire csak lehet. Köpni-nyelni sem tudtam, fogalmam sem volt arról, vajon hogyan előztek meg megint mindenkit. Jól tudtam, hogy arra voltak kíváncsiak, ki énekli velem a duetteket, de azt csak nem mondhattam el, hogy "Bocs, a menedzserem lusta volt közölni, ezért még én sem vagyok vele tisztában, egyébként minden szupi!". Igyekeztem olyan választ adni, ami a lehető legkevésbé lesz feltűnően "kamuveszélyes". - Technikusok, más zenészek...
- Jajj, kedvesem, te is tudod, hogy nem erre gondoltunk! - a velem szemben ülő nő mosolyogva közelebb hajolt, majd a közönség felé pillantva, jól hallhatóan suttogni kezdett. - A duettekről van szó! Ki a partnered?
- Tudod... - kezdtem titokzatosan, majd nevetve Allyre pillantottam. - Ez titok... szerintem inkább maradjon titok.
Reméltem, hogy ha eljut a tudatukig, hogy ennél többet nem szednek ki belőlem, békén hagynak, de ők csak nevetve méregettek. Nem lesz ennek jó vége...
- Attól tartok, nem csak mi vagyunk rá ennyire kíváncsiak... - Robert vigyorogva legyintett, majd Allyre nézett. - Mi elhívtuk ma a titokzatos fiút!
Hogy... Hogy mi van? A szívem a torkomban dübörgött, és igyekeztem nem ott helyben elájulni. Zavart nevetéssel lepleztem az idegességem, de komoly ösztönzést éreztem arra, hogy megkopasszam az előttem ülő műsorvezetőket. Hogyan jöhettek rá előttem arra, hogy kivel fogok dolgozni? Jól van, elismerem, elég nagy baromság, hogy fogalmam sincs arról, hogy a holnapi naptól kivel énekelek majd, mégis, személyes sértésnek éreztem, hogy ők jobban informálódtak, mint én. Bevallom, izgatottan pislogtam a színfalak mögé, mégis, úgy éreztem, szerencsésebb lennék, ha ott helyben elnyelne a föld. Fogalmam sem volt, hogy perceken belül ki fog helyet foglalni a mellettem álló kanapén, és csak nagy erőfeszítéssel sikerült visszafognom magam. Csak a műsorvezetők izgatott arcára pillantva esett le, hogy reagálnom kéne, de nem sok mindent sikerült kinyögnöm.
- Valóban? - kérdeztem a kezemet szorongatva, de mire észbe kaptam volna, Ally már átvette a szót.
- Igen, és a szünet után önök is meglátják, hogy kivel énekel majd Tini! - a nő titokzatosan a kamerába kacsintott, majd felállt a társával együtt. Megkésve követtem őket, és a közönség is szállingózni kezdett.
- Na, kíváncsi lettél már, kedvesem? - Ally mosolyogva visszafordult, majd eltűnt a színfalak mögött. És nekem csak akkor esett le. Te jó ég, hogy lehettem ennyire vak?!? Azt hittem, ők ketten ennyire okosan nyomoznak, valójában azonban csak a kapcsolatokról volt szó. Ally tudta, hogy még fogalmam sincs a partnerem kilétéről, és ezzel az információval csakis én, és a menedzserem voltunk tisztában. Mr. Rodriguez végig összejátszott velük!
A dühtől vöröslő arccal indultam abba az irányba, amerre a férfit sejtettem. Egy szűk folyosón összeakadtam Sofia-val, a sminkesemmel, aki épp kifelé igyekezett egy kis szobából.
- Hol van ő? - kiáltottam a lányra, mire ő összerezzent, majd a a szoba felé mutatott, ahonnan az előbb távozott. Még egy fokkal gyorsítottam a tempómon, és közben úgy éreztem, megőrülök ettől a folytonos ármánykodásról. Hevesen feltéptem az ajtót, és berobbantam a szobába. Mielőtt bármit mondhattam volna, Mr. Rodriguez csendre intett, és a jobb kezére mutatott, mellyel szorosan a füléhez nyomta a telefonját. Sikítani akartam, hogy rám figyeljen, de mégsem akartam lejáratni magamat...
- Jól van, elintézem... - motyogta a menedzserem, majd lecsapta a telefont. - Mond, mit szeretnél?
- Először is azt, hogy komolyan vegyen! - mérgesen kiáltottam, de sajnos végeredményként pont úgy néztem ki, mint egy óvodás kislány, aki épp halálosan hisztis, mert nem kap fagyit. Velem a helyzet ennél kicsit... összetettebb...
- Ha azt szeretnéd, hogy komolyan vegyelek, tüntesd el ezt a grimaszt az arcodról, és beszélgessünk érett felnőttek módjára... - a férfi megvonta a vállát, majd sóhajtva kitárta a kezét. - Hallgatom...
- Honnan tudnak a partneremről? - kérdeztem visszafojtott hangon, miután úgy éreztem, eltűnt a gombóc a torkomból, és a hangom végre nem gyerekes.
- Megmondtam nekik. - Mr. Rodriguez most is pókerarccal bámult rám, és nekem újabb erőfeszítésembe került, hogy ne kezdjek toporzékolni. Ilyen könnyedén közli, hogy olyan titkot osztott meg egy pletykaműsor vezetőivel, amiket még nekem sem árult el.
- Miért?
- Tini, ne légy naiv, kell a sajtó, hogy a csillagod ne halványuljon el! - sóhajtva a telefonjára pillantott, amely villogó kijelzővel jelezte, hogy újabb dolga akadt. - Esküszöm, Beyonce nem olyan problémás, mint Miranda! Még valami?
- Nathan-ről is te szóltál nekik? - kérdeztem halkan, mire ő megrázta a fejét. Bólintva nyugtáztam, hogy nem akar több időt szentelni nekem, és kiléptem a szobából. Az öltözőmbe siettem, és azonnal tárcsáztam Mechit.
- Bocs Tini, most éppen nagyon nem érek rá! - hallottam a lihegését a telefonban. Szinte láttam magam előtt a csapzott, szőke hajú lányt, amint a könyveivel a kezében, tízcentis sarkakkal siet az egyik órájára. Igazából fogalmam sem volt, miért jár egyetemre, ahol ráadásul a nap 24 órájában a ruhatervezésről oktatják, miközben a neve épp most is a ruhám címkéjén díszeleg.
- Kitalálom, épp elkésel az órádról... - motyogtam csalódottan, mire csak egy 'Ahamm...'- ot kaptam válaszul. - Dugó? Lábatlankodó anyós? Csak azt ne mond, hogy ég a lakás!
- Nem... három szó: forró, kávé, lépcső... Leöntöttem magam... Ugye tudod, hogy épp nagyon nem jó időpontban viccelődsz velem? - Mechi hangja tényleg elég ideges volt, ezért úgy döntöttem, a lényegre térek.
- Komolyan Mechi, március van, kint csicseregnek a madarak, virágok illata terjeng a levegőben, te meg bent poshadsz egy nyamvadt teremben, mert túl maximalista vagy... - sóhajtva hagytam, hogy a barátnőm kiőrjöngje magát.
- Igen, tudom, fantasztikus vagyok... Nézd, nem tudom, te hogy vagy vele, de itt jelenleg azoknak a drága madaraknak az üledéke díszeleg a város összes padján, a virágok illata helyett pedig csak a pöfékelő autókat érzem, amik között jelenleg egy árva taxi sincs... - Mechi hangja elszorult, így inkább hagytam, és a problémáimat megtartottam magamnak.
- Jól van, akkor én most megyek... - nevettem, és elköszöntem a bosszankodó lánytól. Intettem az ajtón bekukucskáló lánynak, aki figyelmeztetett, hogy a szünetnek vége, majd kiléptem az öltözőmből. Lelkiekben felkészültem mindenre, ami ezek után jöhet, majd újra helyet foglaltam a műsorvezetőkkel szemben. Nagy levegőt véve elnyomtam az izgatottságom, mert fölösleges lenne tagadnom, én is nagyon kíváncsi voltam a partneremre. A műsort Ally folytatta ragyogó mosolyt varázsolva az arcára.
- Újra itt vagyunk Tini Stoessellel, 200 izgatottan várakozó nézővel, akik végigülik az élőműsort, és egy titokzatos vendéggel, akinek a kilétére nemsokára fény derül! - a nő most felém fordult, majd átadta a szót Robert-nek.
- Kíváncsiak, ugye? - nevetett rám, majd ünnepélyesen elmosolyodott. - Itt is van ő, a titokzatos partner, lássuk, kit is takargatnak a pletykák!
A technikusok ovációs tapsot nyomtak be, mire a tömeg is tapsolni kezdett. Ally és Robert mosolyogva nézte az érkező illetőt, én pedig görccsel a gyomromban, vigyort erőltetve az arcomra fordultam abba az irányba, amerre őt sejtettem. Az izgalomtól úgy éreztem, a szívem a torkomban dobog, de mikor megláttam a partnerem, a mosoly lefagyott az arcomról. Ő öntelt vigyorral az arcán lépdelt az enyém mellett álló kanapéra, én pedig legszívesebben kirohantam volna az ajtón, meg sem állva Alaszkáig, ahol elásom magam. Miért éppen Alaszka? Fogalmam sincs, de egyszer megnézem a filmet...
Igyekeztem leplezni a mámorom, izgalmam, vagy csalódásom, bármi volt is az. Hogy tehette ezt velem a saját menedzserem? Jó, innen visszagondolva nem is volt akkora baromság, hiszen a srác nagyon jól énekelt, és értett a zenéhez, de akkor úgy gondoltam, elárultak.
Egy év is eltelhetett, mióta láttam őt. Megváltozott. Más lett a frizurája, vagy... nem is tudom. A mosolya valahogy nem volt már annyira öntelt, de ha megemlíteném neki, biztos, hogy újra felvenné ugyanazt az önimádó arckifejezést, mint évekkel ezelőtt. Azt hiszem, a szeme színe is mélyebb lett. Sötétebb. Még akkor is őt bámultam, mikor helyet foglalt mellettem. Hát ő lesz a partnerem. Jorge Blanco. Személyesen...
- Micsoda meglepetés! - kiáltott fel Robert, én pedig kénytelen voltam művigyort villantani Jorge felé, aki pont úgy viszonozta, mintha régi barátok lennénk. - Jorge Blanco. Két ilyen művész egy lemezen!
- Mondjátok, várjátok már a közös munkát? - vigyorgott ránk Ally, mire a mellettem ülő Jorge rögtön válaszolt is.
- Persze. - kezdte mosolyogva, majd egy szívdöglesztőnek szánt pillantást vetett felém, de a végeredményként inkább felkavarodott a gyomrom. Ha Mechi most itt lenne, tuti, hogy nem törődne a frissen manikűrözött körmeivel, és két kézzel tépné szét ezt a bájgúnárt. - Nagyszerű énekesnőnek tartom Tinit, és nagyon örülök egy ilyen lehetőségnek, aminek hála jobban is megismerhetem őt.
- Mert természetesen még nem dolgoztunk együtt. - próbáltam menteni a menthetőt. Volt egy olyan érzésem, hogy Jorge direkt a sajtó figyelemfelkeltésére játszik. Most éreztem először, hogy abban a világban vagyok kirekesztett, amit a sajátomnak hívtam. Itt mindenki kijátssza az összes kártyáját, én viszont nem így élek! Nem fogok magamról mindenféle pletykát terjeszteni azért, hogy rám figyeljenek. Persze ezt Jorge sem így csinálja. Pont annyi infót oszt meg, ami elég ahhoz, hogy az emberek érdeklődni, és szaglászni kezdjenek, és kitaláljanak mindenféle butaságokat.
- Elárultok nekünk valamit a lemezről? - kérdezte érdeklődve Robert, én pedig kutakodni kezdtem az emlékeimben valami olyasmi után, amit elárulhatok. Csakis a lemez névadó dalát, a Siempre Brillarás-t hívhattam segítségül, hiszen ez az egyetlen dal, amiről beszélhetek. Ez már ki is került az internetre, a klippet leforgattuk, és le is adtuk, de a többi dalról Mr. Rodriguez megtiltotta, hogy akár egy szót is elejtsek.
- Nos, összesen 12 dal szerepel majd a lemezen. - kezdtem mosolyogva. Igyekeztem fenntartani a látszatot, miszerint majd kicsattanok az örömtől. - Én személy szerint mindet imádom, mert elmesélik az életem egy-egy részletét. Egy kis szeletet, Siempre Brillarás című dalt már mindenki meghallgathatja. Ez a dal nekem személyes kedvencem, és élveztem a felvételének minden percét!
- Jorge, te már biztos hallottad a dalokat! Mi a véleményed róluk? - fordult a fiú felé Ally mosolyogva. Jorge elgondolkodva bámult a semmibe egy ideig, majd felém fordulva megszólalt.
- Mind csak tovább erősítette a hitemet, miszerint Tini tényleg tehetséges! - ilyen nincs... Más esetben ezek a szavak biztos jól esnének, egy ilyen ismert énekestől, de jelenleg felállt tőlük a szőr a hátamon. Tudtam, hogy Jorge szavai csöpögnek a nyálas hazugságoktól, de csak tovább hallgattam őket, miközben igyekeztem minél meggyőzőbben vigyorogni. - Már nagyon várom a további munkát, és remélem, mindenkit annyira levesz majd a lábáról, mint engem.
És még ezer, meg ezer ilyen kérdés, ezer, meg ezer ilyen válasszal. A vigyor Jorge képéről csak nem akart eltűnni, az én mosolyom viszont a műsor folyamán egyre "műbb", egyre átláthatóbb lett. Mikor Ally bejelentette, hogy az utolsó kérdéshez érkeztünk, apró sóhajjal nyugtáztam a dolgot.
- A műsort egy alkalomhoz illő kéréssel szeretnénk zárni! - kezdte Ally titokzatosan, majd közelebb hajolt hozzánk. - Énekelnétek nekünk?
Csodálkozva pillantottam a színfalak mögött álldogáló menedzseremre, aki megrántotta a vállát. Ez a műsor egyre jobb, és jobb lesz. Az egy dolog, hogy néhány show esetében előre megkapom a kérdéseket, és át is vesszük a válaszokat, de ez már tényleg sok! Nem csak, hogy fogalmam sem volt a műsor másik vendégének kilétéről, de egymást érik a meglepetések. Mr. Rodriguez a megszokott módon megvonta a vállát, és intett, hogy válaszoljak.
- Nos, még nem jött ki az album, nem tudom, hogy lehet-e...
- Csak egy rövid kis dalocskát kérünk! - vigyorgott Robert, én pedig segítségkérően az egyetlen személyre pillantottam, akihez -ha ezen földön utoljára is- fordulhattam. Jorge még mindig mosolygott, de a tekintetéből már ki lehetett olvasni a meglepettség apró szilánkját.
- Nincs hangszerünk... - vonta meg a vállát Jorge csalódottságot színlelve. Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe! Mindenféle hülyeséget kitalálok, miközben nyilvánvaló ok, hogy nincsenek meg az előadás körülményei!
- Hát, véletlenül pont van nálunk egy gitár... - Ally mosolyogva megrántotta a vállát, mire egy statiszta beszaladt, és az aggódó Jorge ölébe fektette a hangszert. Hát ezért nem jutott az eszembe... Jorget fürkésztem, aki pont olyan megilletődötten ült, mint én, és már a mosolya sem volt annyira megnyerő.
- Kaphatnánk egy percet? - kérdezte bizalmaskodva a műsorvezetőktől, akik bólintva félrehúzódtak. Gyors mozdulattal kikapcsoltam a mikroportom, és Jorge is így tett.
- Nézd, tudom, hogy nem bízol bennem... - kezdte -furcsa módon egész normális hangnemben-, mire szarkasztikusan felsóhajtottam. - ,de muszáj lenyomnunk nekik valamit, mert különben elevenen megnyúznak!
- Engem Mr. Rodriguez fog elevenen megnyúzni, ha publikálás előtt leleplezem valamelyik dalt, és hidd el, tuti, hogy a te menedzsered sem ájul el annyira a bájgúnár vigyorodtól, hogy ezt elnézze neked! - suttogtam gyilkos pillantással, mire Jorge nevetést színlelve előre dőlt.
- Legalább mosolyogj, mert végünk... - erre persze én is elmosolyodtam, mintha Jorge valami vicces dolgot mondott volna. - A Siempre Brillarás-t már bemutattátok. Énekeljük el azt!
- De még sosem énekeltük együtt! - tiltakoztam. A magamra erőltetett vigyor miatt persze elég furcsán nézett ki az egész, de mivel Jorge komolynak szánt mondatai sem festettek jobban a kameráknak tartogatott mosolyával párosítva nem igazán törődtem a dologgal.
- Te csak énekeld a dalt, a többit bízd rám! - suttogta halkan.
- Tudsz kísérni? - reménykedve mértem végig, ő pedig lassan bólintott, és visszakapcsoltuk a mikroportokat. Amíg elmélyülten beszélgettünk a színpad közepére behoztak két széket, és egy mikrofont az állvánnyal együtt. Fogalmam sincs, mit is csináltak volna, ha makacsul megtagadjuk tőlük az éneklést. Jorge közölte a műsor vezetőivel, és nézőivel a tényállást, majd leült mellém a másik székre, és pár mozdulattal "beidomította" a gitárt. Láttam a mosolygó, izgatott műsorvezetőket, és a tömeget, akik mind visszafojtják a lélegzetüket. Tudtam, hogy Jorge és én most éneklünk először együtt, de ennek ütősnek kell lennie. Mosolyogva bólintottam, jelezve, hogy kezdheti. Jorge ujjai lassan táncolni kezdtek a gitáron. Újra borzongás futott végig a hátamon, de ezúttal nem bántam. Lehet, hogy egy önimádó tapló, de még senkit nem hallottam így gitározni. Az ujjai alatt csak úgy táncoltak a húrok, és a dalom egy átírt változatát játszotta, mégis úgy éreztem, ezek a hangok még százszor jobban passzolnak hozzá, mint az eredeti verzióban megírtak. Annyira belemélyedtem a játékba, hogy Jorgenak kétszer kellett elismernie a gitár szólót, mire rájöttem, hogy be kéne lépnem. Lehunyt szemmel kezdtem énekelni. Kellemesen támasztott alá a hangszer játéka, és biztonságban éreztem magamban. Észre sem vettem, hogy az első versszakon máris túl vagyunk. Csak akkor eszméltem fel, mikor Jorge belépett.
"Egy láng a szemeidben újjászületett,
Az egész világ látni fogja, ahogyan ég,
Egy hang azt mondja: higgy abban, amit csinálsz!
Ne hagyd abba, ne hagyd abba,
Ne, ne, soha ne add fel!
Amiről álmodsz, teljesülni fog,
Bízz magadban, és akkor sikerül,
Örökké ragyogni fogsz..."
